Kimmel egy filmben találkoztam először, aztán egy film miatt kerestem fel, és rövid ismeretségünk apropója is a filmezés volt. Szóval festőként csak később találkoztam vele. De végül a festészetéhez is a filmen keresztül sikerül kapcsolódnom.

Először a különleges személyiség, a kreatív megjelenés, a rendkívül fotogén, harsány karakter kezdett el érdekelni. Aztán miután a festményeit is megismertem, döbbenten láttam rajtuk viszont az alkotójukat. Azt a lendületet, spontaneitást, és markáns jelenlétet, ugyanakkor érzékenységet, pontosságot és illékonyságot, amivel Kim egyszerre bírt. A termetes vásznakat nagyvonalú könnyedséggel festette meg, egyúttal aprólékos precizitással dolgozott ki bizonyos részleteket. Az erős érzelmek szabad kiáradása és az elmélyült megfigyelések éleslátása lényét és munkáit egyformán jellemzi.

De nem csak alkata és működése, a film iránti szenvedélye is tetten érhető a festményein. Az utca forgatagában elkapott tekintetek, a tünékeny hétköznapi pillanatok, a képek dinamikája óhatatlanul megidézik a film médiumát. Kim festményei filmjelenetek. Középpontjukban az ember áll. Emberi viszonyokról, sorsokról mesélnek. A képek esendő szereplői megszólítanak, olykor még farkasszemet is néznek velünk, azonnal bevonnak történetükbe, feltárják mélységeiket, nem lehet csak úgy elmenni mellettük. De elidőzni sem lehet velük, alighogy fókuszba kerül egy-egy alak, szituáció, kibomlik egy életút, az utca forgataga máris sodor tovább.

A képek textúrája is filmfelvétel jellegű. Olyan, mintha ki lennének égve bizonyos területek rajtuk, mint egy túlexponált fotón. Azt az élményt idézik fel, amikor nagyon tűz a nap nyáron, ezért hunyorogni kell és csak a legfontosabb körvonalakat látni a környezetből. Hol csak egy alak, hol egy arc villan fel, és már tova is tűnik. Ettől valahogy lehullik a nagyváros szmogja-piszka ezekről a hétköznapi helyzetekről, felfeslik a felszín, és átsüt a fény a tünékeny sodrás színeváltozásán. Pillanatokra felbukkan egy szín, megrajzolódik egy alak, felvillan egy tekintet, aztán visszatűnik ebbe a fehér izzásba. Kim valami esszenciálisat ragad meg ezzel a létezésről. Persze ő nem valami filozófiai vagy intellektuális meggondolásból alkotott így. Egyszerűen csak festette azt, ahogy tapasztalta a világot.

A filmes jellegzetességek nem csak Kim sajátos érdeklődéséből, de alkotói módszeréből is következnek. Imádta a film világát, kamera előtt és mögött lenni egyaránt, kamerán keresztül figyelni a világot maga körül, Brüsszel, Marseille vagy Budapest utcáin. A forgatott anyagaiból választotta ki szereplőit, melyekkel megkomponálta képeit, majd ezt projektorral vászonra vetítette, és megfestette, -rajzolta. Ezekből a felvételekből videó munkái is születtek.

A kiállításon az egyes munkákból egyetlen nagyvárosi miliő áll össze. A képek filmes szerkesztői elvek mentén rendeződnek (egymásra rímelő nézésirányok, dinamikák, színek, vonalvezetés, stb. szerint), miközben lazán csoportba szerveződnek az egyes alkotói korszakok, valamint megjelennek Kim alkotói folyamatának különböző stációi is, az élőképes felvételektől a fotókon, skicceken, montázsokon át, a festményekig.

Ez a kiállítás lehetőség arra, hogy sétát tegyünk Kim utcáin, és mi is tanújává váljunk a sok kis történetnek, amit megörökített, és amiken keresztül magáról is mesél nekünk.

(Kapronczai Erika)