„Nincs halott anyag, a halottság látszat, ami mögé az élet ismeretlen formái rejtőznek.” – Bruno Schulz Van-e egyáltalán nyelve a tudattalannak, és ha igen, miként képzelhető el: vonalként, foltként, szervként, anyagként vagy térként? Mi történik, amikor egy rajz kilép a papírról, és testté, vízzé, feszülő hártyává vagy hússzerű felületté válik? Galbovy Attila kiállításán (közreműködő: Galbovy Borisz) a rajz és az installáció ugyanannak az átalakulási folyamatnak a részei: a kiállítótér körbejárható állóképpé, a test emlékezete pedig anyaggá és képpé sűrűsödik.