A kiállítás művei az absztrakció és az illusztráció kapcsolódási pontjaiból mutatnak be néhányat, valamint a vizualitás transzparens és opak oldalával, illetve az irodalmi referencia és az autonóm szövegillusztráció viszonyával foglalkoznak; az aqb Project Space terén ezennel hat művész osztozik. Az Emlékezetes ábránd mondhatni transzgenerációs csoportos kiállítás (amely a négy évvel ezelőtti Még mindig már nem című kiállítás folytatásának tekinthető) címe pedig a híres William Blake prófécia, A Menny és Pokol házasságának többször felbukkanó alcímét parafrazálja, amely meg-megszakítja, dimenzióváltásra készteti a prózaverset és magát az olvasót. Az emlékezetes jelző az ábránd illékonyságával szemben valami állandót, stabilat kínál. Az itt felsorakoztatott alkotókban közös, hogy a festészetet és a rajzot a szemlélet és a szemléletesség kihívásának tekintik, az észlelés dinamizálásának, a folyamatos keletkezés terepének.
A tárlat egyrészt Klimó Károly friss festményei és az erre az alkalomra újraalkotott Borges- installáció mellett bemutatja híres Artaud-sorozatát a „Velem a kutyaistent”, másrészt egy irodalmi hasonlattal szólva erőteljes, a főszöveggel felérő lábjegyzeteket kíván fűzni a Klimó művekhez. Christa Bartesch a papír médiumát kutatja kiérlelt performatív rajzaiban, amelyek poétikusan tagadják a megfeleltetéseket bárminemű tárgyi világgal. Melkovics Tamástól egy nagy méretű, a saját moduláris szobrászi munkáit előkészítő, hangsúlyosan önterápiás jellegű rajz szerepel. Koós Gábor a mélyfeketeséget kutató, úgynevezett ohaguro képeit, fény és az árnyék ihlette nyomatait Junichiró Tanizaki japán író Az árnyak dicsérete című írása inspirálta. Korodi Luca új festménysorozatában a makro és a mikrokozmosz képi megkülönböztethetetlenségével, a szerves és a szervetlen átmeneteivel játszik. A végtelenségig kitartott mozdulat emelkedettsége és a hétköznapiság találkozik Nagy József „békarajzaiban”. Az ógörög nyelv a festőt zoographosnak hívta, azaz eleven lények rajzolójának, a békarajzok ezt a hagyományt is felvillantják, illetve a másik forrásukat, a természettudományos tradíció ásványrajzait és állat-illusztrációit.
A kiállítótér tehát látomásos és konkrét egyszerre, hoz magával valamit a műtermek befejezetlenségéből és dinamikájából. Mindennek a mottójaként is értelmezhető T. S. Eliot Hamvazószerdájának az a két sora, amely Klimó Károly nagyméretű aranyszínű festményinstallációján olvasható: Haszon és veszteség közt ingadozva járok / E kurta közben, ahol átfutnak az álmok

A kiállítás az NKA támogatásával jött létre.