A Happy Nation – Az ellenállás, a zene és a transznacionális szövetség éjszakája című esemény előestéjén Jelena Visković, Marija Iva Gocić és Chad Spence aka. Čedo beszélgetett a Borsos Lőrinc művészduóval, Lőrinc Lillával és Borsos Jánossal az underground művészet politikai dimenzióiról. A párbeszéd központi témája az autonóm, kritikus művészi gyakorlatokat fenntartásának lehetőségei egy olyan világban, ahol a túlélés gyakran kompromisszumokat követel. Az alkotók hangsúlyozták: az underground nem csupán ellenállási tér, hanem menedék is – olyan közeg, ahol bizalom, kockázatvállalás és közösségi gondolkodás formál újfajta lehetőségeket.
Motonation
Ezek a gondolatok összecsengenek azzal a folyamattal, amely jelenleg is zajlik az art quarter budapest tereiben. Itt egy olyan független művészközeg épül, amely a piaci logika helyett az együttműködésre, a kísérletezésre és a gondoskodásra helyezi a hangsúlyt. A Happy Nation nemcsak egy program, hanem egy állomás ebben az alakuló közösségben – egy este, ahol a performansz, a hang és a kollektív képzelet találkozik. Ma este az aqb-ben egy olyan közös tér nyílik meg, ahol kapcsolódni, figyelni, mozogni és építkezni lehet – együtt.
Milyen arányban alkalmazod a digitális és analóg technikákat az alkotási folyamataidban? Tudatos egyensúlyra törekszel, vagy organikusan alakul a megoszlás?
A digitális és analóg technikák párhuzamosan vannak jelen a munkáimban. A festményeket általában mindig digitális előkészület előzi meg, amely során letisztázom a kompozíciós és formai kérdéseket. Ez a folyamat organikusan alakul: a festmények reagálnak a digitális tervekre, de a digitális munkák is mindig valamilyen formában festészeti célként fogalmazhatók meg. Mindkét technika egyformán hangsúlyos, és a kettő közötti párbeszéd meghatározó szerepet játszik a művészi önkifejezésemben.
Milyen szempontok vezérelnek egy új projekt létrehozásakor? Hogyan kapcsolódnak ezek a kortárs digitális kultúrához?
Fontos számomra, hogy a festészetet mindig egy problémakör köré szervezzem. A médium helyzete a kortárs társadalomban gyakran problematikus, ezért a pozíciómat mindig valamihez képest határozom meg. Olyan kérdéseket járok körül, mint a festészet sokszorosíthatósága, a technológiai hatások vagy a személyes önkifejezés szerepe. Az alkotási folyamat során a saját gyakorlatom problémáira keresek megoldásokat, amelyekből festmények születnek.
Hogyan használod fel a heraldikai elemeket a munkáidban? Milyen értelmezési lehetőségeket kínál ez a dekonstrukció?
A heraldika eszköztára, kifejezésmódja és problematikussága segített abban, hogy a korábbi munkáimban megtalálható szilárd keretrendszert feloldjam és nyitottabb helyzetet teremtsek. A címerek konkrét identitásokhoz kötődnek, de én egy párhuzamos, fiktív dimenziót hozok létre, amelyben az eredeti funkció elmosódik. Ez a bizonytalanság teret ad az egyéni interpretációknak, miközben a címerekből kiindulva új vizuális rendszert építek fel.
Kiállításenteriőr
Hogyan építed fel a kiállítás során megjelenő fiktív dimenziót? Milyen narratívák vezérelnek ebben a folyamatban?
A fiktív dimenzió alapja egy gyűjtési folyamat, amely során valós címereket, logókat és emblémákat rendszereztem. Ezeket saját jelekkel és esztétikai elemekkel egészítettem ki, így újraértelmezve a meglévő formákat. A folyamat nyitott helyzetből indul, majd a munkák készítése közben formálódik a narratíva, amely a valós heraldikai rendszerek és a fikció közötti feszültségből táplálkozik.
Milyen ívet látsz a projekt során készült műveidben? Hol kezdődött és hogyan zárult le ez a folyamat?
A projekt a kisebb, fehér alapon készült tesztképekkel indult, amelyek során letisztáztam a technikai alapokat. Ezeket követték a „poppos” festmények, ahol először éreztem erős motivációt. A folyamat záróképei a két nagyobb focicsapat címer, amelyeknél már úgy éreztem, hogy a koncepció túlságosan szabályozottá vált. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy lezárom a projektet, mert már nem nyújtotta azt a kihívást, amely az elején hajtott.
